Mostanában többször belefutottam a témába, megpróbálom röviden összefoglalni a lényeget:           maradj mozgásban!

A Carpal-tunnel szindrómát gyakran összefüggésbe hozzák a várandóssággal, szülés utáni otthoni léttel. Persze ettől függetlenül is előfordulhat, ülőmunkát végzőknél, irodai dolgozóknál.

  Várandósan megnő a keringő folyadék mennyisége. Ez a vérkeringésben és a nyirokkeringésben is megmutatkozik. A folyadékot mozgásban kell tartani, mert ha egy helyben van, ott feszíti a szöveteket, nő a nyomás helyileg – nem erre van kitalálva a hely, inkább az áthaladásra. A gyakori, ismétlődő , ugyanazt a területet érintő mozgás is okozhat panaszokat. 

A kéztőcsontok és egy feszes erős kötőszövet határolja a kézen azt a szűk helyet, ahol, erek, inak, ideg halad át. Ezek nyomódhatnak a megnövekedett nyomással. Lehet zsibbadás, gyengülés, fájdalom…

A tünetek sokszor éjjel, reggel kezdődnek, amikor a keringés a kevés mozgás miatt lassabb.

Mit csinálunk egész nap a kezünkkel? Fogjuk a kormányt, kapaszkodót, szatyrot, gyereket, fakanalat…egyfolytában hajlítjuk az ujjainkat, csuklónkat. Ehhez alkalmazkodik a testünk. Ritkán nyúlnak meg ezek az ujj-és csuklóhajlítóink, pedig az optimális működésükhöz erre nagyon szükség lenne ( mint a gátizomnak is, de ez egy másik történet). Keveset négykézlábazunk, mióta felnőttek lettünk…. 

Szóval van egy (több) feszes ínunk szűk helyen, ami segíti helyileg a folyadék megtartását.

Általánosságban is várandósan lehet nagyobb feszülés a testben…nyak, vállak feszültsége, a hugyhólyag helyzetének változása,  testharmónia változás a folyamatos változások okán. A nyak, vállak, egész test átmozgatása is sokat segíthet a csuklófájdalmon.

Mi segíthet még?

Mozgás! Gyakorlatok helyett gondolkodj a hétköznapokban….

Használd a karodat! Teregess szárítókötélre vagy fregolira magasabban. A négykézláb felmosás is remek alkalom egy kis testmozgásra.

Gondolkodj rendszerben!

  • Teniszlabdával, gumilabdával  falnál átmasszírozhatod a lapocka-gerinc közti területet, tenyeredet asztalon a labdára nehezedve masszírozva remek keringésjavító ( hivatalos neve smr labda )  Ajánlom: www.radroller.hu 
  • ülve, állva karlendítések minden irányban: előre-hátra, oldalra, föl-le …
  • Falnál háttal állva “hóangyal” mozgás karral
  • Törzsfordítások ülve, négykézláb..
  • Gondold át a csuklótartásodat a hétköznapokban, tudsz változtatni a csuklópozíciódon?
  • Félóránként nyújtsd meg az ujjaidat, csuklódat, karodat…Ha ülő munkád van, ilyenkor érdemes járni is egyet.
  • Az alkarodat átfogva másik tenyereddel, a bőrt rögzítve, megforgathatod alatta az alkarod. finom, lassú csavaró mozdulat remek kötőszövet átmozgató.
  • Nyak elülső kötőszövetes részének ( platysma) nyújtása ujjakkal
  • A tenyeredet is átmasszírozhatod -vagy megkérhetsz valakit -kétfelé nyitó széles mozdulatokkal.
  • A relaxáció, stresszcsökkentés is sokat segíthet.
  • Kiegészítőként a kineziotape

Nem gondolom, hogy természetes velejárója a várandósságnak a csukló/kézfájdalom. Érdemes átgondolni, hogy mit tudsz változtatni a mindennapokban.

Ha segítségre van szükséged, keress gyógytornászt, aki megtanítja a gyakorlatokat, vagy kötőszöveti terápiával foglalkozó szakembert.

Maradj mozgásban!